Európában minden megváltozott – Magyarország kulcsállamok társaságában lép előre
Szó sincs az Európai Unió elhagyásáról.
Az országban tízre emelkedett a betegségben elhunytak száma.
Újabb három ember halt meg az új típusú koronavírus-fertőzés miatt Észak-Olaszországban kedden, így tízre emelkedett a betegségben elhunytak száma – közölte Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hatóság vezetője.
A három újabb halottat a leginkább érintett olasz régióból, Lombardiából jelentették. A tájékoztatás szerint 80-as éveikben járó emberekről van szó.
A legfrissebb adatok szerint 322-re emelkedett a fertőzöttek száma. A hétfő esti jelentések még hét halálos áldozatról és 222 megbetegedettről szóltak.
Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter közölte: az Olaszországgal szomszédos államok nem zárják le határaikat.
„Megállapodtunk, hogy nyitva tartjuk a határokat, mert azok lezárása aránytalan és nem hatékony intézkedés lenne jelen pillanatban” – mondta Speranza újságíróknak, miután uniós egészségügyi miniszterekkel találkozott Rómában.
(MTI)